Euroterv I. konferencia, 2010

Az EUROTERV program lényege:

A 800 000 hazai ritka beteg érdekében hazánk is bekapcsolódott az Európai Unió Euroterv programjába, melynek keretén belül egy átfogó Nemzeti Tervet és stratégiát kell kidolgoznunk a többi tagországhoz hasonlóan 2013 végéig.

 

A program segítségével 2010-ben megszületett hazánk ország-jelentése erről a területről az Európai Unió számára, mely itt olvasható magyarul. Here is the Europlan Report of Hungary in English.

A 2010-ben rendezett 15 európai konferencia összegzett eredményei olvashatók itt.

A projekt rövid ismertetőjét elolvashatjuk itt.

A felmerülő kérdések legtöbbjére választ találhatunk a honlap legfontosabb oldalán a háttérdokumentumokat tartalmazó oldalon!

Ez egy három éves program az Európai Bizottság társfinanszírozásával, a népegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program keretein belül.

A Nemzeti EUROTERV Konferenciáink:

        A 2009 Júniusában az Európai Tanács által elfogadott „Ajánlás a ritka betegségek területén megvalósítandó fellépésről”, a tagállamok számára Nemzeti Tervek és Stratégiák kidolgozását és életbe léptetését ajánlja a ritka betegségek területén, 2013 vége előtt. 

        E Nemzeti Tervek megalkotásának elősegítését célozza az EUROPLAN program, melynek első legfontosabb stratégia alkotó lépése egy Nemzeti Konferencia megrendezése.

        2010 folyamán 16 kiválasztott tagállam lehetőséget kapott Uniós támogatással, azonos forgatókönyv alapján, két napos Nemzeti Konferencia megrendezésére, melyeket a Ritkabeteg Szervezetek Nemzeti Szövetségei szerveznek. Így hazánkban a RIROSZ 2010 október 15-16-án tartotta ezt a konferenciát Budapesten, hogy minden érintett érdekcsoport részvételével megvitathassuk az európai stratégiát, az EUROPLAN program ajánlásait, valamint a hazánkban történő megvalósítás lehetőségeit. A forgatókönyv szerint a kormányzati oldal, az érintett szakmák, a betegszervezetek, és az ipar 25-25 fős küldöttségei, plenáris üléseken és nyolc európai szinten koordinált témájú szekcióülésen tárgyalták meg a hazai helyzetet és teendőket, a sajtó kitüntetett figyelme mellett.